Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA


Lillafüred az ország ékszere

Miért is írom ezt a címet? Nemrég volt szerencsém ellátogatni a Miskolc melletti Lillafüredre, ahol felfedeztem a számtalan szépséges táj közül néhányat. Elsősorban a függőkerteket néztem meg, de az Anna-barlangot sem hagytam ki és a kisvasútra is felültem. Nagy élmény volt, és elmondhatom, hogy az ország egyik legszebb vidékén jártam. Sajnos időhiány miatt mindent most sem tudtam megnézni, ám az ott készült képeimből készítettem egy kis összeállítást. 

Íme:

 


Tovább


Gyönyörű Budapest!

Fővárosunk Budapest gyönyörű. Rengeteg látvivaló van, fel sem lehet sorolni, így ideális úti cél nem csak a külföldieknek, de a hazai embereknek is akik kikapcsolódásra vágynak. Ott a Duna, ami igazán lenyűgözi az embert, de ez csak egy a sok szépség közül amit fővárosunk nyújthat.

Én tavalyhoz hasonlóan idén is itt töltöttem pár napot, ami alatt megnéztem a Szépművészeti Múzeumot, Hősök terét, Bazilikát, Margit szigetet és a Gellért-hegyet is. Sokkal több látnivaló volt, de ahhoz még több nap kellett volna, hogy mindet megnézzem. Most ebből hoztam egy kis képes, zenés összeállítást. 

Íme:

Tovább


Sculptris

Korábban már írtam a Sculptris programról, most pedig pár elkészült alkotásom mutatom meg. Habár nem profi munkák, lévén nemrég kezdtem és grafikus sem vagyok, azért nagy kedvvel készítettem őket. 

Íme:

Tovább


Szobrászkodj könnyedén!

Egyre több embert kezdett el érdekelni 3D-s modellek készítése. Ehhez rengeteg program áll rendelkezésre. Ezúttal egy felhasználóbarát programot mutatotok be. A neve Sculptris

Ez a kis szoftver tökéletesen alkalmas arra, hogy könnyedén készíthessünk 3 dimenziós modelleket anélkül, hogy komoly ismereteink lennének a témában.  A programban rendelkezésünkre áll egy gömb amit tetszés szerint alakíthatunk. Belevághatunk, hozzáadhatunk,formázhatjuk,színezhetjük míg végül elkészül az alkotás. Persze azért nehezebb mint a Windows erre a célra kialakított programja,de elég hamar elsajátítható a használata. Komolyabban nem elemzem, inkább mutatotok egy videót, amit én készítettem nem túl sok tapasztalattal kezdőként illetve egy másikat arról milyen alkotások készíthetőek. Íme:

Tovább


Eger az élő történelem

Nemrég volt szerencsém ellátogatni hazánk egyik legszebb városába Egerbe. Elég ha annyit mondok, Dobó István, Egri csillagok és már valószínüleg mindenkinek beugranak az iskolai emlékek. A történelmi város gyönyörű szép, mindenkinek megéri megnézni. Ezúttal a várt, és a bazilikát tekintettem meg és az ott készült képekből hoztam egy kis videós összeállítást.

Tovább


F1 Monaco 2019

Hétvégén végetért a 2019-es Forma-1-es Monte Carloi Nagydíj. Habár a hercegség pályája nem épp az előzéseiről híres, izgalom azért anélkül is akadt. Hamilton hősies védekezést mutatott be Verstappen ellen, így a Mercedes győzelmi sorozata nem ért véget. Most pár fotóból készült összefoglalót hoztam nektek.

Tovább


Csodálatos állatvilág

Nemrég volt szerencsém ellátogatni az egyik hazai állatkertbe. Ámulatba ejtő milyen csodás, gyönyörű teremtmények,állatok élnek bolygónkon, ráadásul itthon is megtekinthetőek az európa szerte híres állatkertjeinkben. Akinek van egy kis szabadideje mindenképp látogasson el az egyikbe, mert egy élmény az egész család számára.

Tovább


Melyik csapat lesz idén világbajnok? Szavazz!

Hamarosan kezdődik a Formula-1 2019-es szezonja. Most arra vagyok kíváncsi, hogy szerintetek melyik csapat nyerni majd meg a világbajnokságot. Szavazzatok! 

Tovább


Mitől igazán jó egy könyv?

Talán a kérdést inkább úgy kellene megfogalmaznom, hogy mitől igazán jó egy regény? Általában ehhez a műfajhoz tartozó könyveket szoktam olvasni. Már elég sok művön túlvagyok ahhoz, hogy megfogalmazzak egy tizes listát, ami szerintem rávilágít arra, milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy egyértelműen azt mondhassuk, igen ez a regény letehetetlen, fantasztikusan jó. Nézzük a listát! (Nem fontossági sorrendben írom!)

1. Érdekfeszítő, izgalmas legyen, kösse le a figyelmünket. Ha ez teljesül garantáltal sokat fogunk gubbasztani a könyvünk fölött.

2. Érintsen meg a történet. Érezzük úgy, hogy nekünk szól, esetleg rólunk, tudjunk azonosulni a művel.

3. Mély tartalmú történet legyen, ne csak egy felületesen összedobott.

4. Már az elejétől ragadjon meg, mindig jobbak az ilyen művek, mint azok amikben olyan lassan indul a cselekmény, hogy megunja az ember mire elkezdődhetne a fontos rész.

5. A borító is rendkívül fontos. Legyen egyszerre szép, és ragadja meg a könyv lényegét. Ugyan attól, hogy nem elég szép vagy kidolgozott egy könyv külseje, attól még lehet izgalmas, ám ha ránézésre megtetszik, máris kíváncsibbak vagyunk, miről is szól a történet.

6. Legyen sokszínű. Legyen kidolgozva, ne csak egyoldalról lássuk a cselekményt, több szemszögből is.

7. Legyen hosszú, de mégsem annyira, hogy egy idő után ráunjunk annak ellenére, hogy tetszik a történet. Egy 700-800 oldalas könyv már első ránézésre is soknak tűnik, pláne akkor ha egyébb teendőink miatt kevés időnk jut az olvasásra naponta.

8. Legyen érthető a történet. Ha túlságosan bonyolultá válik, az olvasó elveszítheti a fonalat, ami azt okozhatja, hogy nem lesz végigolvasva.

9. Legyen igazán jó, meglepő csavar a végén. Talán ez a legfontosabb, mert ettől lesz jó a finálé, és ez alakíthatja ki az olvasás szeretetét.

10. Legyen jól, izgalmasan összefoglalva a történet a könyv hátulján. Rendszerint úgy kezdünk neki egy műnek, hogy először elolvassuk a tartalmat, és ha az megfogott, akkor neki is látunk az olvasásnak.

Ezek mellett, még más érvek is lehetnek. Ez az összefoglalás szubjektív, így az én véleményemet tartalmazza. Lehet más máshogyan gondolja, ahogy minden relatív, és nincs két teljesen ugyanolyan ember. Ettől függetlenül remélem, hogy jól összefoglaltam mi is kell egy jó könyvhöz.

Tovább


Történelem kvíz

Ezúttal a történelmi tudásotokra vagyok kíváncsi. Összeállítottam egy 10 kérdésből álló tesztet, mely megmutatja mennyire vagytok otthon hazánk és a nagyvilág történelmében. Sok sikert kívánok hozzá!

Tovább


Nagy dalszöveg kvíz!

Ezúttal dalszövegek részleteit hoztam nektek. Némelyik könnyebb, más nehezebb. Remélem azért ki lehet találni. Sok sikert hozzá!

Tovább


Hordjunk-e szemüveget?

szemüveg látás

Szerintem egyértelmű a válasz: Igen! Sokszor találkozni azzal, hogy kellene a gyereknek (akár felnőttnek is ) szemüveg, de pusztán azért nem hordja, mert szégyelli. Az egyik ismerősöm gyerekével is ez a helyzet, szüksége lenne rá, mégsem hordja, inkább azt mondja lát ő anélkül is. Mentségére legyen szólva még tinédzser, nem akarja hogy gúnyolják az iskolában, vagy kevésbé tetszen a lányoknak. Szerintem ez csak kifogás, mert igenis szükség van rá a jó látáshoz.

A szemüveg hordásának egyértelmű előnye, hogy jobb lesz a látás, amely az életben rendkívül fontos, szinte mindent megkönnyít ha élesebben látunk, mindennapi tevékenységeink is könnyebbé válnak. Gyerekeknél elég csak ha a tanulást hozzuk fel példának, mert rossz ha nem látja a táblát és emiatt szerezhet rosszabb jegyeket. Előfordulhat, hogy rossz buszra száll mert nem látja a feliratot rendesen. Talán a legnagyobb előnye az lehet amennyiben a szemünk nem annyira gyenge, akár még meg is gyúgyulhat a mindennapi hordásától, és előfordulhat, hogy elhagyhatjuk a viselését a későbbiekben.

Felnőtteknél példa lehet a vezetés, ahol balesetveszélyt okozhat ha nem megfelelő a látásunk, de a munkahelyünkön sem biztos, hogy megfelelő minőségben el tudjuk végezni a munkánkat ha nem viseljük.

Előfordulhatnak kényelmetlen szituációk is, amelyeket megúszhatnánk, ha viselnénk. Ilyen például ha az embernek el kell olvasnia egy levelet, vagy egy hivatalos iratot, de nem látja, vagy nem veszi észre az adott papíron hová is kell írnia a nevét. Esetleg valaminek, vagy valakinek nekimegy, és mások emiatt kinevetik.

Vannak igen szép szemüvegek, melyek közben praktikusak is. Szélesebb, vagy keskenyebb keret, kissebb vagy nagyobb, akár fényre sötétedő lencse, mindenki találhat az izlésének megfelelőt. Olyan is van, ahol már keret sincs, szóval nagy a választék. Vannak már egészen olcsók is, de persze ha márkásat akarunk olyat is kaphatunk kicsit drágábban. Akár az ember kinézetét is feldobhatja, mivel vannak akiknek kifejezetten jól áll a szemüveg.

Persze van alternatíva, mint például a kontaktlencse. Ezt én nem ajánlom senkinek, mivel könnyen begyulladhat tőle az ember szeme, és vannak olyan szituációk ahol nem is hordhatja. Emellett állandóan cserélgetni kell, és külön folyadék is kell hozzá. A higéniára fokozottan kell figyelni! Lézeres szemműtétet is csináltathat manapság már bárki, de annak finoman szólva sem kevés az ára, ráadásul kockázatai is vannak, igaz egyszer csináltatjuk meg, és végleg meggyógyulhat a szemünk. 

A szemüveg hordásának pedig nem igazán vannak hátrányai, maximum az, ha az embert csúfolják miatta, pápaszemesnek nevezik de ezekkel az emberekkel nem éri meg foglalkozni, pláne nem barátkozni. Esetleg még felhozhatnánk ide, hogy ha jogosítványunk van, mindig legyen rajtunk, és legyen pótszemüveg is mert még megbüntethet a rendőr nélküle,illetve néha kényelmetlen, vagy ha nagyon ügyetlenek vagyunk egy rossz mozdulatnak hála leverjük és akkor kidobtunk az ablakon jó pár ezrest.

Összegzésül én úgy vélem ha valaki nem lát akkor igenis hordjon szemüveget. Van ugyan ami ellene szól de annál több  van ami mellette. Ha kell, hát kell.

Fotó: pixabay.com

Tovább


Formula-1 Kvíz!

Hamarosan kezdődik a Formula-1 2019-es szezonja. A legtöbb rajongó velem együtt már tűkön ül, hogy láthassa az új versenygépeket. Nemsokára felbőgnek a motorok, és elindul a végeláthatatlan száguldás pályáról pályára.

Mire megy Ricciardo a Renault-val? Lesz-e Hamilton hatodik alkalommal világbajnok? Leclerc borsot tör majd Vettel orra alá? Hamarosan kiderülnek a válaszok, csak győzzük kivárni az időt az első versenyig.

Most ezzel kapcsolatban hoztam egy igazán könnyű tesztet. Azért sok sikert hozzá!

Tovább


Irodalom Kvíz!

Az egyik legszebb tantárgy az irodalom. Számos híres költőnek és írónak adott otthont a nagyvilág mint Shakespeare, vagy Hans Cristian Andersen, Anton Csehov  és sorolhatnám. Hazánkban többek között Ady, Petőfi, József Attila neve örökké élni fog méltán híres műveik miatt. Ezúttal ezzel kapcsolatban hoztam nektek egy kvízt. Teszteljétek a tudásotokat. Sok sikert!

Tovább


Mert olvasni jó!

Bizony így van bárki bármit is mond! Fontos lenne a mai rohanó világunkban, ha nem csak a telefonunkat bújnánk mintha legalábbis elveszett arany lenne benne, hanem a szabadidőnkben, bármilyen rövidke is olvasni kezdenénk. Nem mintha a telefonon, tableten vagy számítógépen nem lehetne (nyilvánvalóan a híreket ott hamarabb megtaláljuk), de az mégsem ugyanaz, mintha a kezünkbe vesszük az olvasnivalót, ráadásul a látásunkra is rosszabb hatással van az elektronikai eszköz. Mondhatnám azt, hogy mindegy hogy mit olvasunk csak tegyük azt, de azért ez teljesen nem állja meg a helyét a valóságban.

Már kiskoruktól kezdve hozzá kell a gyerekeket szokatni az olvasáshoz, a könyvekhez. Meséljünk nekik belőlük érdekesebbnél érdekesebb történeteket, hogy később életük meghatározó részese lehessen, amely a tanulást is szerethetővé teszi, és könnyebbé is. Fontos, hogy felügyeljük a gyerekek mit is olvasnak. Számukra a személyiségük fejlődésére is hatással lehet, ezt mindenképp vegyük figyelembe.

Az olvasásnak rengeteg előnye van. Többek között fejleszti a szókincsünket, karbantartja agyunk működését, és a helyesírásunkra is pozitív hatással bír. Emellett nem szabad arról megfeledkezni, hogy ha erre adjuk a fejünket, akkor sok-sok érdekességgel találkozhatunk. Fantáziánk szárnyalhat miközben megunkhoz veszünk mondjuk egy jó regényt. Kikapcsol (persze attól függ mit olvasunk), megnyugtat és sorolhatnám. Inkább ezt a tevékenységet ajánlanám még ha nincs is sokszor idő, vagy energia belekezdeni. Nem szükséges egyszerre elolvasni 400 oldalt, elég ha naponta félórát ezzel töltünk, és higgyük el jó hatással lesz az életünkre. 

Akiknek a könyvekhez nincs kedve hozzálátni akár egy búlvárlap is megteszi, mert hát az is olvasás, de én ezekkel ellentétben egy jó krimit ajánlok. Haylen Beck Eltüntek című könyve szerintem kiváló választás. Érdekes, lebilincselő, fordulatos, izgalmas és nem is olyan hosszú.  

Itt a rövid tartalma:

Audra Kinney gyermekeivel a kocsiban szeli át az arizonai sivatagot. Meleg van, a klíma ontja magából a lehűtött levegőt, de még így is érezni a szélvédőből sugárzó forróságot. San Fransisco felé tartanak egy új élet reményében. Azt hiszik, maguk mögött hagyhatják a múltat, és vele együtt minden borzalmat, amit el kellett szenvedniük. De valami történik. Valami, ami sokkal szörnyűbb, mint bármi, amit korábban átéltek.

Remélem hoztam egy kis kedvet az olvasáshoz, de ha én nem is, legalább ennek a könyvnek a tartalma. Egy próbát megér, aztán vagy megtetszik vagy nem. Mindenesetre én csak ajánlani tudom!

Tovább

Hetes

blogavatar

Üdvözlök mindenkit aki véletlenül, vagy nem de ide tévedt szerény blogomra. Remélem találsz rajta pár érdekességet. :)

Legfrissebb bejegyzések

Látogatottság

Flag Counter

Blog indulása

2019.02.04